Címlap 2013. évi HÍRMONDÓK A Kisavas jövője

A Kisavas jövője

Egy rendszeres  olvasónk írta a VENDÉGKÖNYV-be:

"Érdeklődve olvasgatom az Avas jövőjével foglalkozó írásokat, de a Kisavasról egy betűt nem írnak ! Járhatatlan utak,pusztuló borházak.
Szemét,szemét hátán. Szégyen !"


Egyet értünk vele. 


Célunk megmenteni Miskolc egyedül álló épített örökségét, ezért jött létre a Miskolczi Pincék Asztaltársasága és az Avasi Borút Egyesület is.  ( Az ő honlapjuk ide kattintva olvasható)

Ha a város honatyái semmit sem tesznek, akkor nem marad más hátra, mint a civil kezdeményezés.

Ezért veszünk részt önerőből  az Avasi Borangolás szervezésében, és minden olyan programban amivel népszerűsíthenénk a pincéket. Ilyenkor saját borunkból megkínáljuk a Miskolciakat és megmutatjuk pincéinket. Kedvcsinálónak. Hátha az ilyenkor itt sétáló több ezer emberből néhánynak eszébe jutna megvenni a szomszédos eladó pincéket, mielőtt romhalmazzá válna. Ezért indítottuk az "ELADÓ PINCE" menüpontunkat is.

Konkrétan a Kisavason nagyjából 400 pince van.

Ennek a fele elhagyatott,  mert vagy kihalt a tulajdonos, vagy nem érdekli.

Ha Miskolc város 160.000 polgárából csak 200-nak lenne kedve egy Kisavasi pincét venni, rendbe tenni, (-a környékét is)  és barátaival ide feljárni bográcsozni, grillezni, szalonnát sütni, ehhez egy pár jó üveg bort venni és kóstolni, ( esetleg borászkodni?) akkor visszatérne az élet az avasi pincesorokra.

De ugyanez érvényes a Nagyavas, a Pecérvölgy, a Tetemvár, a Bábonyibérc, a Nagyszentbenedek, és a többi pincesorra is.

Annó a 20 ezer fős Miskolcz városában mind az 1700 pincének volt gazdája!  És most?


Mi mindannyian vettünk pincét, rendben tartjuk, takarítjuk a közvetlen környékét is és tudatosan törekszünk arra hogy ezt mások is megtegyék.

Most már rajtatok a sor, kedves olvasók, Avasi Borangolók,  az avasi pincesoron szombat délutánonként sétálók!

Ha nyitva egy pince, kopogtassatok be, és kérdezzétek meg, hol, melyik pince lenne eladó, biztosan kaptok a felvilágosítás mellé egy pohár bort és baráti szavakat is!

Légy te is a pinceszomszédunk!

Nélküled nincs jövője a miskolci pincesoroknak!

Nélküled csak szemét, szemét hátán, és szégyen!

Szégyen hogy nincs Miskolcon 200 ember aki pincét venne a Kisavason. 


És te?  Teszel valamit a pincesorok jövőjéért?













 


terkep