Irodalom

Az Avas már a 17–18. században Miskolc nevezetessége volt, amit elsősorban bor- és pincekultúrájának köszönhetett.

Így vált az irodalom, elsősorban a költészet kedvelt témájává, amire a helyi költő (vagy inkább rímfaragó) Sassy Csaba Az Avas című költeményében is utalt: Öreg Avas, te rólad már / Annyi poéta dalolt, / Hogy annyi dal a világnak / Legszebb lányáról se szólt.

Az Avas-versekre általában a konzervativizmus jellemző, gyakran dal- és nótaelemekkel operálnak. Motívumkészletüknek legfontosabb eleme a természeti környezet, a híres panoráma, a pincék romantikus hangulata, a bor, pontosabban a társasági poharazgatás. A vidám témákat kiegészítik még – néhány irodalmi vonatkozású sírhely hatására – az elégikus meditációk, a halálról való elmélkedésről szóló alkotások. Gyakori téma a mulató élők és a csendes halottak szembeállítása. Ezek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a híres pincék és a borkultúra hatására a versek nagy része a bohém Avas képét rajzolja meg. Sok Avas-verset meg is zenésítettek, kvázi nóták készültek belőlük (ebben is Sassy járt elől). Az Avas költőjeként tulajdonképpen csak Sassyt lehet megemlíteni, de Avas témájú, vagy ahhoz kapcsolódó, azt említő költeményeket írt – többek között: Balázs Győző, Gvadányi József, Kozma Andor, Miskolczy-Simon János, Simon István, Szabó Lőrinc, Szrogh Sámuel, Vér Andor.

Fontosabbak ezeknél a költeményeknél az Avashoz kötődő irodalmi asztaltársaságok.

Az első nevezetes asztaltársaság Lévay József nevéhez kötődik.

Érdekes, hogy maga Lévay ugyan nem írt Avas-verseket, de visszaemlékezéseiben megírta, hogy a miskolci református líceum diákjaként napjai jó részét az Avason töltötte, és első verseit is itt írta. Ez a kötődés szinte élete végéig megmaradt, amiről Szabó Lőrinc is megemlékezett egy riportjában. Lévay baráti társasága soha nem volt zárt baráti kör, megfordult itt Arany János, Gyulai Pál, Erdélyi János, Tompa Mihály és mások. Utóbbi különösen gyakran járt Miskolcra, Lévayhoz. Érdekes az asztaltársaság tizenkét poharának története. A társaság tagjainak (Lévay József, Tompa Mihály, Nyilas Samu, Bódogh Albert, Solymossy Sámuel, Kraudy József, Szobránczy Sámuel, Tóth László, Csernák Judit) Tóth László ajándékozott személyre szóló poharakat, rágravírozott nevekkel. Először Tompáé maradt gazdátlanul. Halála utáni összejöveteleken is teletöltötték a poharát, amit azonban senkinek nem volt szabad kiinnia, hanem a „föld porába” öntötték. Tompa után Kraudy, a festő következett 1876-ban. A poharak ma a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában láthatók.

A másik jelentős társaság vendéglátója Leszih Andor, központi alakja pedig Móra Ferenc volt.

Móra először 1905-ben látogatott Miskolcra, ahol a múzeumban ismerkedett össze Leszihhel. Miskolcra járásai rendszeressé és gyakoriakká váltak. „Kedves jó pajtásom, a kire … mindig meleg szeretettel gondolok, valahányszor a Miskolc szót látom, vagy hallom” – írta Leszihnek, majd: „Miskolcra nem vendégszerepelni jövök, ide egyszerűen – hazajövök. És szívemnek minden szálával össze vagyok nőve a maguk kedves, megértő, intim városával.” Miskolci látogatásai rendszerint úgy zajlottak, hogy megtartott egy előadást a Gazdakörben vagy a Lévay József Közművelődési Egyesület rendezvényén, gyakran ellátogatott a múzeumba, majd egy szűkebb baráti társasággal elvonult a Korona szálló éttermének nagy, nyugati páholyába, és folyt a beszélgetés hajnalig. Máskor a társaság az Avasra, a Marjalaki-pincébe ment, egy kis „pinceszoaré” céljából. A legutolsó ilyen látogatásra 1933 májusában, pár hónappal a halála előtt került sor (ekkor kapta meg a Lévay Egyesület ezüst koszorúját), és ekkor, itt érezte jól magát utoljára, ezt maga írta meg. A Marjalaki-pincében (Nagy-Avas, Középsor 648., amit azóta Móra-pincének is hívnak) tartott találkozót halála után is rendszeresen megismételték minden év május 16-án, a Móra-napokon. A társaság 1934-ben márvány emléktáblát is avatott az eseményre emlékezve. E találkozóknak a háború vetett véget, később a tábla is megsemmisült. Marjalaki 1972-es halála után a pince új tulajdonba került, de a miskolciak 2007. május 16-án új táblát állítottak a megsemmisült helyére.

 Móra Ferenc mellett a másik szívesen látott – és szívesen Miskolcra látogató – író, Móricz Zsigmond volt.

Móricz Marjalaki Kiss Lajos barátja volt, akivel először történelmi kérdések kapcsán került kapcsolatba, és ő vezette be a baráti társaságba. Mórához hasonlóan Móricz is szívesen látogatta a miskolci múzeumot, és a város jelenéről ugyan nem volt túl jó véleménnyel, de a múzeumot becsülte: „Sok vidéki múzeumocskát láttam, mindig félve néztem őket, mint Múzeum imitációkat, ez az első vidéki életkamara, amely teljes őszinteséggel hatott rám” – írta. Miskolci tartózkodásai során mindig sor került egy kis pincelátogatásra Marjalakinál, és mindig jól érezte magát. Móricz Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette, és megfogalmazódott benne egy utópikus Miskolc-idea, amit a következőképpen fogalmazott meg:

„Ha az ember megáll Miskolc fölött, … s körülnéz a csodálatos tájon, az egyik legszebb panorámája nyílik meg előtte. Az Avas, száz és száz pincéjével a jövő kertvárosának gyönyörűséges magaslata, … a legideálisabb, nagyszerű levegőjű tündérkert épül ki itt a legrövidebb idő alatt.”

Képzőművészet

Ami a képzőművészetet illeti, a város első festőitől nem maradt fenn Avast ábrázoló munka. Az első Miskolcot ábrázoló olajfestmény Telepi Györgynek az 1878-as nagy miskolci árvíz kapcsán készült képe volt. Ezen a távolban, az árból kiemelkedő szigetként jelenik meg az Avas. Az első ténylegesen Avast ábrázoló alkotások az 1900-as évek elején készülő Miskolc-monográfiához készültek, illusztrációs célból. Ezek között megemlítendő az F.S. monogrammal (valószínűleg Filippinyi Sándor) tollrajza az avasi harangtoronyról. Gimes Lajos azonos kompozícióban készített színezett grafikát. Augusztini (Mariska?) hangulatos téli ceruzarajzán (1908) a lombtalan fák mögött megbúvó egykori Rákóczi-kilátót örökítette meg. Kifejezetten az Avas festője volt Kis Lajos, aki főleg akvarellekben ábrázolta a domb, a pincék, az épületek hangulatos részleteit. Meilinger Dezsőt, Nyitrai Dánielt, Bartus Ödönt is számos alkotás elkészítésére ihlette az Avas. A domb azonban nemcsak téma, hanem kilátóhely is volt a Miskolcról készült alkotások számára. A 20. század második felétől Avas-témájú képekkel jelentkeztek Korkos Jenő, Mazsaroff Miklós, Wieszt József, Seres János, Kunt Ernő és mások.

A fotográfia csak az 1870-es évek után kezdte felfedezni az Avast. Norkó János városképét rézbe metszve sokszorosították. Szinay István miskolci fényképész mester az 1878-as miskolci árvíz következményeiről készített felvételeket, melyek közül tízet a Miskolc gyásza című albumban tett közzé. Váncza Emma, Wándza Mihály unokája, aprólékos munkával, precízen összeillesztett panorámafotóiról volt ismert. Tájfotói – fotóművészeti kvalitásukon túl – forrásértékűnek, kordokumentumnak is számítanak. Ugyancsak dokumentumként kell kezelni azokat az anziksz jellegű felvételeket, amelyeket képeslapokon terjesztettek. A fényképészet terén nem elhanyagolhatóak az amatőr fotók, melyek közül sok a fontos dokumentum is. Ilyenek például az avasi pincékben folyó hangulatos borozgatásokról, baráti találkozókról készült felvételek némelyike, például az, amelyik a Marjalaki-pincében, 1933-ban készült derűs felvétel a baráti társaságról, Móra Ferenccel a középpontban.

(A képet a Diósgyőrért közhasznú alapítvány honlapjáról linkeljük)

Fontos területe a fényképezésnek a dokumentáló jelleg, ilyen felvételek korábban az Avas műemléki részeiről készültek, az utóbbi évtizedekben már az egész Avas lakótelep téma lett. Mindamellett nem szabad megfeledkezni a képzett fotósok, fotóművészek által készített, az Avas hangulatát esztétikai követelmények szerint ábrázoló fotóiról sem.

( Forrás: wikipédia )

...azért van néhány friss kép is....

Köszönjük a művésziparosnak!