2012. 05. 11. NÍVÓDÍJAT kaptunk
NÍVÓDÍJAT kaptunk
Miskolc város napja alkalmából 2012. május 11.-én.
A 32 kitüntetett között volt a Miskolczi Pincék Asztaltársasága.
* * *
A városi közgyűlés 1992-ben döntött úgy, hogy május 11-e lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József. Az ünnepet 1993 óta tartják meg minden évben.
Hagyomány, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és több más díjat és kitüntető címet azoknak, akik sokat tettek a városért
Megalakulásunk után 2 és fél évvel máris a kitüntetettek között vagyunk, megéri tennünk Miskolc pincesoraiért.
A kitüntetést Berta Béla vette át,
a nézők között büszkén viseltük a vállszalagot és lelkesen tapsoltunk.
A nívódíj átvétele
Az ünepség után boldogan fogadtuk a gratulációkat.
Köszönjük a tagságnak a lelkes hozzáállást és programjaink támogatását!
Köszönet az Avasi Borút Egyesület együttműködésének,
Köszönet a kisavasi, nagyavasi, görömbölyi, tetemvári, bábonyibérci, nagyszent-benedeki, pecérvölgyi, bedeghvölgyi, perecesi barátainknak is!
Bízunk benne hogy a holnapi,
sikeres lesz, hagyományt teremtünk,
és előbb-utóbb sikerül elérnünk hogy minden pincének legyen gazdája, jó magyar szomszédja,
élettel teljen meg, és a kultúrált borfogyasztás mellett városunk sorsát jobbító beszélgetések helyszíne legyen.
Amit mások írtak rólunk a NÍVÓDÍJ kapcsán, ide kattintva olvasható:
* * *
Bár jobban bele gondolva, ha ez az ELSŐ Avasi borangolás,
akkor a tavalyi a NULLADIK volt.... ide kattintva olvashatsz róla!
< Előző | Következő > |
---|