A kis képek vetítése automatikus.  Ha rátolod az egeret, megáll a vetítés. A képre kattintva nagy méretben is elindíthatod a vetítést.  Ha nem működne, használj FIREFOX böngészőt.

Az előző napi felhőszakadás miatt félve készültünk a pecérvölgyi közgyűlésre, de az Égiekkel ismét sikerült a jó időt kialkudnunk.

A társaság nagyobb része a "társasági különjárattal" - kisbusszal érkezett. Tény, hogy nagyon megszomjaztunk a 20 perces út alatt, így már alig vártuk hogy a helyszínre érjünk és pótoljuk a folyadékveszteségünket.

A hivatalos rész főleg az augusztusi tanulmányút tudnivalói és szervezése témájában zajlott, immár a tervezettnél nagyobb, 49 fős buszt kell bérelni, és így is már csak 9 szabad hely van!

A hivatalos előadás alatt szerencsére a házigazda gyümölcsökkel kínált:

( alma, birsalma, cseresznye, törköly...    )

így az elnökség beszéde is kezdett egészen szimpatikussá válni.

Felesége pedig finomabbnál finomabb süteményeit adta elénk.

Szokásos módon a szellemi táplálék sem marad el,   Jacsó Pali  megfogalmazta a Bor, az Isten és az Ember szent háromságának a lényegét:

",,, S e naptól kezdődvén, minden ünnepünkkor,

Felmegyünk a hegyre, ott pedig majd le, a Föld gyomrába,

Hogy senki ne feledje, sem vígságában, sem nyomorába,

Ne feledje, hogy kik vagyunk, s honnan jöttünk,

És mit tettünk, az Úr kívánságára.

És amikor már eleget hágtunk mind, a korsók nyakára,

Felötlik előttünk két szempillantást, végre valahára,

Hogy bizony, maga a Jó isten (is), mennyire hasonlít

A legöregebb borászra."

Ezek után megadtuk az ízlelő bimbóinknak is az ízeket,  orunknak az illatokat, fülünknek a koccintás csilingelő örömét, amikor végre levonultunk a hűs pincébe és a házigazda saját borait végig kóstoltuk.

Ezt követően világra szólóan finom, szálkamentes halászlét kaptunk vacsorára, melyhez foghatót még senki sem evett. Benne volt a házigazda szíve-lelke, halászlé-főző tudománya, és természetesen többeknek is el kellett magyaráznunk a titkát, a szálkamágnes alkalmazását és beszerzési lehetőségeit.

A halászlé olyan ízletes volt, hogy többször is mertünk belőle, és még fotót is elfelejtettünk készíteni a tele szedett tányérokról!

A vacsorát követően a szabadban megtartottuk a tagok által hozott borok szokásos mustráját,  majd jó kedvű nótázás közben ránk esteledett.

Amikor feljöttek a csillagok, köszönettel búcsúztunk a házigazdától.

...és még mindig nem volt vége a napnak.....

A buszon ülők úgy döntöttek hogy ennyi bor után még egy Zsiráfot is meg kellene inni !

Így aztán az Avasi Sörháznál is megállt a busz - és két zsiráfot is lecsapoltunk.

Zárjuk ezt a napot egy Heltai Jenő idézettel:

Az élet szép... Tenéked magyarázzam?

Jacsó Pál:

Ünnep az Égben

Ült az Öregisten nagy magányában,

S naphosszat csak elmélkedett, álmodott magában,

Hiszem már rég volt napja annak,

Hogy befejezte végre, a Világ teremtését,

De, azóta sincs pihenése, mert szüntelen teljesíti,

Idelenn, az emberek kérését.

Mert bár lehetne már önálló régen ez a „fajta,”

So(ha)sem fog felnőni, így hát lelke rajta.

És már megint itt kopogtat, újabb igényével,

Dicsekedni szeretne, a Napnak fényével.

De hát ember!? Ezt a Napot magamnak alkottam!

És te biz’ nem vagy jó gazda, több felől úgy hallottam.

És már meg is bántam sokszor, hogy az út végére érve,

Téged teremtettelek, a magam képére.

De tudod mit, most bizonyíthatsz végre,

Teremts te is valamit, és hozd fel majd az égbe.

Hű, hát az emberek, erre nem gondoltak!

Pedig minden bú-bajukat, hosszan megfontoltak,

Mert, hogy tegyenek eleget, az Úr parancsának,

Hisz félreállni nem lehet, s tovább élni (a) mának.

S ezért vették sorba mindenük, mit is tehetnének,

Mert az ugyan örök szégyenük lenne,

Ha az Úr színe elé majd vissza…,

Üres kezekkel mennének.

Így hát futkároztak, jóshoz, fűhöz-fához,

Mígnem eljutottak, a legöregebb borászhoz.

Le is ültek mindnyájan, körbe(n) mind eléje,

És már záporoztak is a kérdések, nyílként feléje.

De a jó öreg hosszan, még csak nem is mozdult,

Mígnem egyszer csak hangosan, rájuk nem mordult.

Gondolkodjatok is már, jó emberek néha!

S ne legyen a fejetek, tök módjára léha....

Mivel enyhíthetnétek a Nagyúr magányát,

Kielégítve ezzel, régi kívánságát,

S mérhetetlen vágyát?

Hisz’, ha már az Ő arcmására kaptatok küllemet,

Állítsatok ennek most végre már, méltó ünnepet!

És, hogy ne maradjon senkinek száraz ma a torka,

Szaladjon le valaki! Csak ide, az izzó pokolba!

S hozzon gyorsan, egy jó korsó tüzes vöröset,

Az Ördög pincéjének legmélyebb árkából,

Ne essünk ki szégyenszemre, jó Urunk kegyének,

Szorító markából.

Így hát az emberek, mentek is rögvest fel,

Mind a magas égbe,

Félve járulva ugyan, a Nagyúr elébe.

Nagy Urunk, Istenünk hamarjában jöttünk,

Mert parancsodra már, mi is teremtettünk.

Megteremtettük, mi nem volt még ezen a Világon,

Ünnepet a bornak! Ősszel, télen, s nyáron…

S hozzá az Ördögtől is vettünk pár nyeletet,

S így mostantól minden bor, már a Mennyek itala lett.

S e naptól kezdődvén, minden ünnepünkkor,

Felmegyünk a hegyre, ott pedig majd le, a Föld gyomrába,

Hogy senki ne feledje, sem vígságában, sem nyomorába,

Ne feledje, hogy kik vagyunk, s honnan jöttünk,

És mit tettünk, az Úr kívánságára.

És amikor már eleget hágtunk mind, a korsók nyakára,

Felötlik előttünk két szempillantást, végre valahára,

Hogy bizony, maga a Jó isten (is), mennyire hasonlít(ott),

A legöregebb borászra.

(2013. 05. 11.)