2013. 12. 13. LUCA-KÚRA az Avason
A LUCA-KÚRÁRA érkező vendégeket a frissen sült lángos és a forralt bor illata is egyértelműen célba vezette.
Péntek,
13. ellenére a lángosra kent rendkívüli mennyiségű fokhagymával
sikerült elűznünk a gonosz boszorkákat, (igaz, néhány seprűt másnap nem
találtunk) így csak a bűbájosak maradtak a csapatban ahogyan az a
képeken is látszik.
Az érkezők hangszálainak gyors bemelegítését pálinkák széles választéka biztosította,
Majd következett a forralt bor és a lángos.
A hely szelleméhez méltóan a szomszéd pincék bejárása előtt egy béka szólt az egybegyűltekhez,
"..Jön az álmodozó királylány, csókolja a fejünk,
de a vállalati ranglétrán feljebb sose megyünk.."
( teljes vers a cikk végén)
A létszámra tekintettel ezt követően két csapatra váltunk szét, és a fentebbi Arnóti soron két szomszédos pincét látogattunk meg.
Sándor Zsolt borász-pinceszomszédunknak köszönhetően szakmai titkokat is hallva kóstoltuk a bükki borvidék borait,
Néhány pincével feljebb pedig Szabó Zoltán pinceszomszédunk hegyaljai borait ízleltük.
Sajnos fotó nem készült, mert igencsak bele feledkeztünk egymás süteményeinek kóstolásába!
Aki fotózott, kérjük küldje meg a képeket!
Így legközelebb a fényképezőgép már csak a pálinkás ágban kerül elő.....
Az
idő megint megállt, ahogyan szokott, a hegy gyomra pedig megint sok
érdekes történetet hallott, amit talán egyszer elmesél az utókornak.
Jacsó Pál:
Mesék világa (kicsit másképp)
Szeretett népmeséink oly kedves, örök bája,
jó szegénylegényeknek, az üres tarisznyája.
A csúf boszorkáknak hájjal kenegetett mája,
királylány s lovagok, égbe könyörgő imája.
Vajákolás, szerelem, hőstettek s gaz ármány,
pedig oly bizonyos, eljön ma este a sárkány!
A szegénylegénylét, mindig is nagy hátrány,
csak keveseknek jut majd, faragott márvány.
Mikor más, nem mer ott büszkén eléje kiállni,
eljön fehér lovon hozzá, a legkisebb királyfi.
Pedig a sárkány hidd el, nem is oly veszélyes.
A szőke királylány?Az már igazán szeszélyes.
Van fenn a tornyokban, jól felforralt kátrány.
Tyű! Ezt meghallván, már menekül a sárkány!
Ott marad egyedüli vőnek, szegény jó királyfi:
még csak nem is sejti, mit fog hitvesi éltében,
vágyott királykisasszonyától,
itt vigyázzban kiállni...
A meséknek, mi békák is szereplői vagyunk,
bár nem éppen hízelgő teljesítmény agyunk...
Jön az álmodozó királylány, csókolja a fejünk,
de a vállalati ranglétrán feljebb sose megyünk.
Ugyan miből gondolják, ez a titkos vágyunk?
(inkább két békalánytól legyen forró ágyunk...)
Igazi békából bizony még sosem lett királyfi!
(nekünk egyébként is tiltott bármit is kívánni.)
A mesékben legtöbbször cselédlépcsőn járunk,
nincs palotánk, de van frankhitelből házunk..,
amiből most nincs kilátás, nyerőként kimászni.
Egyetlen vigaszunk, káröröm-szórakozásunk:
mesehős sorstársainkat versben jól kifigurázni:
Ketrecben éli sanyarú napjait Jancsi és Juliska.
A vasorrú bába azt hiszi, mindketten fajankók,
mégis sikerül kinyitniuk ügyesen a kalitka ajtót.
Így, a gonosz boszorka került végső kelepcébe,
bezárták a Jancsinknak szánt fűtött kemencébe.
Hiába van drága mézeskalácsból a banya háza,
és gyulai kolbászból fonottan az extra kerítése,
ha genetikailag blokkolt a szoftver-fejlesztése.
Élt egy másik igazi fajankó, lenn olasz-honban,
Gepetto mester faragta ki egy darabka tuskóból,
így, ha bárhol is hozzáértek, hangosan koppan.
Míg csak marionett báb volt, üldögélt flegmán,
Ember akart lenni......., hát kijutott neki a jóból,
mikor életre kelt, hitte lett esze is. De honnan?
Hogy ha nem mondott igazat, hát megnőtt orra.
A buta: egy kapzsi macskában és álnok rókában
lelt óvó támogatókat eljátszó X-faktor mentorra.
Bevonzott minden királyfit, ki a vár előtt elhaladt,
Csipkerózsika tüskés ágyában, a plexi búra alatt..,
Hova csakis azért jutott, mert kedves mostohája,
mérgezett tűt tett a kölcsön-rokka, csere orsójába.
Nem segíthet rajta már, sem gyógyszer sem áfium,
megöregítette örökre szépségét, a fekvő szolárium.
Volt egy öreg farkas, kinek útja erdőn át vezetett,
fiatal korában hosszú-tájfutó volt, így sokat evett.
De öreg ordas korára, már nem sok jó fog maradt,
utak szélén csendben várt prédára, és lesből ragadt.
Jön az úton kis Piroska, öreg Csepel biciklijét tolva,
benevezett hétvégére - no nem önszántából -
egy „nagyi-triatlonra:”
Mosás-főzés-takarítás, semmi buli-pasi-techno,
nincs mosógép, így hatszor telik, a jő öreg teknő.
Ordasunk meg elkésett, oszt' beszólt Piroskának,
kapott egy ütést a nyújtóval, és nekiment a fának.
Nincs itt szükség e mesében, semmilyen vadászra:
Piroska már jó pár éve.., rászokott, a kendózásra...
Végül jöjjön a bájos Hófehérke, meg a hét törpe,
kikből lett mesejáték, balettfilm, humoreszk, meg
Hókuszpók és hetvenhét hupikék töpörödött törpe.
Írójának zsíros jogdíját, ugyan meg, ki örökölte...?
Dolgoztak a fiúk lenn keményen az uránbányában,
mégsem aludhatott egyikük sem a főnöke ágyában!
Szép-gonosz királyné mostoha nagyban besegített,
engedély nélkül - GMO terhelten - almát nemesített.
De nem találta el az egyedül jó genom örökítőt, így
szegény Hófehérkén, már az ÁNTSZ sem segíthet.
Forgolódott törpehad éjszaka, álmában-vágyában,
de másnap sem ölthetett fehér gallért, nyakkendőt,
így nem érte meg nyugdíját, lenn a szűk tárnákban.
E mesének, akaratom ellenére is, szomorú lett vége,
Ha tetszett, vagy ha nem tetszett is,
Vidd, és fuss el véle....
(Miskolc, 2013. december 13.
BRS pince Luca-nap)
Emlékeztetőül a meghívó:
MEGHÍVÓ
December 13.-án, pénteken 17 órától
a hagyományokat folytatva ismét
forralt-boros - lángosos
LUCA-KÚRA
a BRS pincében,
melyre szeretettel várjuk az Asztaltársaság és az Avasi Borút Egyesület tagjait és hozzátartozóit.
Süteményeket, kóstolni való borokat, pálinkákat szívesen fogadunk, a többiről mi gondoskodunk.
17:00- Gyülekező, forralt bor kóstolgatás,
Nótázás harmonika kiséretében.
17:30 - Frissen sült lángos tejföllel vagy sajttal,
18:00 - Pincelátogatás:
Szabó Zoltán és
Sándor Zsolt borász pincéjében. (> itt a weblapja !)
19:00 - Melegedés, csipegetés a fűtött pinceágban,
Meglepetés: Jacsó Palitól. (> itt a weblapja a versekkel !)
20:00 - Pálinka különlegességek,
21:00 - Részegen ki visz majd haza?
Visszajelzés nélkül is várunk benneteket, de a forraltbor mennyisége miatt jó lenne egy létszám, hogy hány barátnővel, anyóssal, baráttal jelensz meg!
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szeretettel várunk benneteket: Körmöczy Zsuzsanna és Béres Attila
Tudományos- ismeretterjesztő rovatunk:
Bizonyára sokan ismerik még a Luca-naptárt is, melyet általában elfelejtünk figyelemmel követni az Adventi készülődés közepette.
Fontos feljegyzéseket készítünk arról, milyen időjárás is van Luca napján – ez szimbolizálja a következő év januárját – és az azt követő 12 napban.
A Luca székről már minden ezoterikus érdeklődő hallott, mely arra szolgál, hogy megláthassuk egy pillanatra ki a boszorkány. Igaz, boszorkánynak lenni annak idején nem jelentett túl jót, ma viszont már sokkal elfogadottabb a természetfeletti világgal való kapcsolatfelvétel, ezért tudjuk, hogy léteznek jó boszorkányok is, (ezek viszont soha sem házasodnak!) akik képesek gyógyítani, vagy rossz szellemeket elűzni. Tulajdonképpen Luca személye is kettős értelmezésben jelenik meg a néphagyományban. A jóságos és a boszorkányos formában is szokták emlegetni.
Az idei Luca-nap azonban több tekintetben is boszorkányos !
A december 13.-i időpont 2013-ban péntekre esik, ráadásul növekvő Hold idején.
Arról nem is beszélve hogy a 2013. 12. 13.-as dátum számjegyeinek összege is 13!
A 13-as számról és a péntekről:
1307. október 13-án, pénteken végeztette ki a nagyhatalmú Templomos Lovagokat IV. Fülöp francia király.
A
számmisztika egyik értelmezése szerint a 13-as szám jegyeit összeadva
4-et kapunk, amely a halál száma. Nem véletlen, hogy éppen IV. Fülöp
rendezett kivégzést... nem véletlen hogy Kínában például nem akasztanak
egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambuszrudat. Csak néhány
közismertebb ember, akik ezt nem tudnák igazolni, ha túlélték volna:
1250. december 13. Meghal II. Frigyes német-római császár
1521. december 13. Meghal I. Mánuel portugál király
1817. december 13. Meghal Kitaibel Pál természettudós
1820. december 13. Meghal Széchényi Ferenc gróf
1895. december 13. Meghal Jedlik Ányos
1926. december 13. Meghal Stróbl Alajos szobrászművész
Állítólag az e napon beszedett orvosság nem használ, és ha ruhát varrunk, az is rosszul sikerül. Amelyik állat ilyenkor ellik, annak a kicsinye valószínűleg beteges lesz. Az elvetett mag silány termést hoz, és a tizenharmadikán köttetett házasság csak válással végződhet.
A középkorban ezen a napon éhgyomorra tüsszenteni nagy szerencsétlenséget jelentett. A péntek - a néphit szerint - a gonosz napja, vagyis nem alkalmas házasságra, vagy arra, hogy új házba költözzünk, új állást vállaljunk, nagy útra induljunk. Persze ebből egyértelműen látszik hogy az egész csak babona, mert ugyan melyik nap lenne egyáltalán alkalmas házasságra? A pénteki naptól való félelem másik gyökere, hogy a XIX. századig ez a nap volt Európában a hóhérok napja: rendszerint ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.
A számmisztika aktuális álláspontja szerint 2013. dec. 13.-án váratlan izgalmakra, bonyodalmakra kell számítani. A boroszkóp szerint ezen a napon száraz vörös borból készült mandarinos forralt bor adja az egyetlen védelmet!
A horoszkópját viszont lehetőleg senki se nézze meg, aki kétlábú (ikrek, nyilas, vízöntő) mert az szerencsétlenséget hoz. Kivétel a szűz és a halak, mert azok úgysem teszik szét a lábukat, így őket sem váratlan izgalom, sem ezt követő bonyodalom nem érheti. A többlábúak ( kos, bika, rák, oroszlán, skorpió, bak) viszont számítsanak rá hogy a nap folyamán meg-meg botlanak.
Sok
ember - indokolatlanul (?) - retteg a tizenhármastól, ilyenkor nem
mozdulnak ki lakásukból, nem veszik fel a telefont, nehogy rossz hírt
kapjanak, nem használnak elektromos eszközöket, nehogy baleset érje
őket. Sőt, a süketek az elektromos hallókészüléket is leteszik, így
aztán garantáltan nem hallják a telefont. Legfeljebb sms-ben kaphatnak
rossz hírt, de azt úgyis csak másnap olvassák. Ezeknek az embereknek a
14 a szerencsétlen számuk.
Persze
-ezt P. Howard (Rejtő Jenő) is megírta már- az a legjobb, ha az ember
fia nem babonás és nem hisz a badarságokban, mert aki minden hétfőn
hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás.
< Előző | Következő > |
---|