Címlap Hírek Archívuma 2013. 12. 30. Boráldás

2013. 12. 30. Boráldás

Délután 4 órára összegyűltek a borok Miskolc történelmi pincesorairól.



Rövid elnöki köszöntőt követően a Himnusz elénekésével, majd Hangó tiszteletes úr beszédével és boráldásával folytatódott az ünnepség.

Elhangzott még Karácsony kapcsán Ady Endre  Karácsony c. verse Csöpike előadásában,

és Melinda felolvasásában  Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata c. novellája

"...Ebben az illatban ott a mámor ígérete, ölelések íze rejlik benne, csiklandós gyereknevetés, alkonyi bújócskák, sikkantások és csöndes megtalálások… Ott van benne az édes bizonyosság, hogy élni jó, hogy ajándék idelent a földön minden óra, minden perc és minden pillanat."


Meghallgattunk még két verset Jacsó Pali előadásában,


és egy ujságban is megjelent cikket Merényi Józsitól- "én szóltam" címmel.

Végül a batyuban hozott finomságok és a 2013-as friss borok kerültek sorra, kötetlen beszélgetésekkel és újévi jókívánságokkal.






A Biblia nem határolódik el a bortól. Sőt, úgy beszél róla, mint ami – a gabona és az olaj mellett – Isten áldása. Nyelvezetében állandósult kifejezés, hogy Isten megadja és megáldja a gabonát, a bort és az olajt (5Mózes 7,13; 11,14; 18,14; Jeremiás 31,12; Jóel 2,24; 4,18).

Ha az emberek maguk szőlője és fügefája alatt lakhatnak, ez a biztonságos létet jelenti (1Királyok 5,5), és büntetés alatt vannak, ha nem művelhetik szőlőjüket, és nem ihatják annak borát (Ézsaiás 5,10; Mikeás 6,15).

A szőlőtaposók víg csujogatása békéről tanúskodik, és csapás az, ha nem hallható (Ézsaiás 16,10; Jer 25,30; 48,33).

A bornak ott kell lennie az ünnepi terítéken, és hozzátartozik az útravalóhoz is (1Mózes 27,25; Bírák 19,19; 1Sámuel 25,35; 2Sámuel 13,28; 1Krónikák 12,19 és köv.; Ézsaiás 5,12; Lukács 10,34; János 2,1–11).

 


terkep