2014. 07. 04. Látogatás Virág Tamás pincéjében (Edelény)
„Kóstold meg másnak is a borát” programsorozatunkban
2014. július 4-én Edelényben meglátogattuk Virág Tamás pincéjét.
Az edelényi szőlőhegyek történetében nagy fejlődést, pozitív változásokat hozott az 1999-ben Virág Tamás által a Császta szőlőhegyen létrehozott Császta Hegyközség. A hegyközség a császtai szőlősgazdák érdekének képviseletére jött létre 265 fővel. A borok kóstolása közben ennek a munkának a részleteivel és eredményeivel is megismerkedtünk. De inkább szóljon Ő, honlapjukról vett idézettel:
Köszöntő
Üdvözlöm az Edelényi Hegyek Közössége Honlapján. Kellemes időtöltést kívánok.
Sok szeretettel köszöntöm Edelényi Hegyek Közösségének honlapján. Remélem sok hasznos információt talál rólunk vagy épp legközelebbi rendezvényünk kelti fel az érdeklődését. Célunk a hegyek közössége bemutatásán túl, hogy naprakész információkat nyújtsunk rendezvényeinkről, életünkről.
Borosgazdáink életében nagy fordulatot hozott az ezredforduló, hiszen a 2000. esztendőben minősítette bortermő hellyé Edelény-t az Országgyűlés. Így a nagy történelmi hagyományokkal és neves ősökkel rendelkező, de mára "elfeledett" borvidék új fejlődési pályára állt. Szervezetünk társadalmi összefogással, Edelény Város Önkormányzatának segítségével több jelentős fejlesztést hajtott végre az utóbbi években. Ezen fejlesztések és a hegyeinken termő kiváló borok jó alapot nyújtanak az edelényi bortermő hely újbóli felvirágzásához és egy komplex turisztikai termék kialakításához.
Céljaink elérésébe rengeteg munkát és erőforrást fektetnek egyesületünk tagjai és támogatói, melynek egyik, de nem utolsó állomása ezen honlapnak a kialakítása.
Kérem, látogasson el hozzánk és élvezze az edelényi gazdák vendégszeretetét, ízlelje meg borainkat!
Kellemes böngészést kívánok!
Virág Tamás
elnök
Nézd meg honlapjukat, sok mindent megtudhatsz közösség építő összefogásukról! Kattints rá!
Nos, a köszöntőnek megfelelően részünk volt a Császta-hegyi vendégszeretetből!
Először a terület múltjáról és felélesztéséről hallottunk tanulságos történetet, miközben a körülöttünk elterülő szőlők látványában gyönyörködtünk.
Később a borházban pompás lakomában részesültünk a borkóstoló előtt.
Majd a pince mélyén kóstoltuk a Császta-hegy borait.
Végül -ez neki is meglepetés volt - a házigazda Virág Tamást tiszteletbeli taggá fogadtuk.
< Előző | Következő > |
---|