A miskolci közmondások közül országosan ismertté vált a

"Pislog, mint a miskolci kocsonya" ,
vagy
"Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka".

A szólás elterjedésében nemcsak a szájhagyomány, hanem két tárgyi tényező

is szerepet játszott.

Szendrei J. Miskolc monográfiájának 5. kötetében

a történethez olyan képeslapot mellékel, amely miskolci kiadású volt,de közkedvelt,
s így országszerte elterjedt a század első évtizedében.
1911-12-ben több változatban is megjelentek ezek a képeslapok Miskolcon.
A másik, a Hollóházán gyártott "miskolci emlék"; a tányérka közepén pislogó békával.

A két világháború közötti időben több száz, vagy talán több ezer ilyen emlék vitte hírül a kocsonya történetét.  Hogy pislogott-e a béka a miskolci kocsonyában vagy sem, mindmáig nem derült ki.  Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet,  a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálaltak, nem beszélve az
avasi vagy tetemvári pincékről, pincézésekről.

A kocsonya szeretetére utal egy 1790-ból származó tanúkihallgatási jegyzökönyv részlete.
Az egyik tanú vallja:
"hallotta másoktúl, hogy midőn Kőmíves József lármázott házának
feltöréséért, akkor Víg Mária odahaza nem volt, hanem a Piaczon árult kocsonyát."
Szendrei J. a történetet a következőképpen meséli el:

"A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közötti   felsőmagyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett  »furmányosok« közvetítették.
Miskolc városa ezeknek közbenső állomása volt.
Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő  »Szarvas«, »Törökfő« és a »Magyar huszár«  czimű kisebb vendégfogadókban szállottak meg éjszakára. Egy felső-gömöri tót furmányos is a »Magyar huszár«-ba tért be napszálltakor.
Vacsorát kért a korcsmárosnétól, még pedig kocsonyát.
Az asszonyka, kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva »Potyka Kati« beczéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti sötét pinczéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek.
A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér
közepétől kikandikáló húst akarja konzumálni.
De egyszerre csak ijedten ejti el a villát és így kiállt fel:
"Jáj, Jáj, korcsmárosné, anak a kocsonyának szeme is van, sag úgy hunyorgatya felim"
Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég.
Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő  pillantásokat vetett feléjük a szabadításért.
- No ennek pechje volt!  - monda Kati flegmatikusán és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot.

A különös jelenet nagy hahotát keltett, s jóidőre kompromittálta a miskolci kocsonyát és azóta már sok koponyát vertek be miatta. Az elmondások szerint Miskolcon nagyon sok fogadóban és pincében megtörtént az eset, az áldozatok között volt fuvaros, hétköznapi polgár, s országgyűlési képviselő, s az eset előfordult a 18. és a 19. században éppúgy, mint Böczögő 20. századi, "elit"  Koronájában. Ezt a sokszínűséget mégis egységessé teszi, összefogja  valami, s ez pedig az,  hogy az eset megtörténtébensenki sem kételkedett.

A miskolciak magukénak érzik a pislogó békát

Forrás:

Dobrossy István:

A miskolci vendégfogadók és vendéglátás története 1745-1945 c. könyve.

teljes terjedelemben olvashatod:

mek.oszk.hu/07900/07952/07952.pdf