Görömböly és környéke már ősidők óta lakott terület a kedvező fekvésének köszönhetően.

A bükki forrásokból fakadó hideg és meleg vizes olykor folyókká duzzadt patakok, a fában vadban , gyümölcsökben gazdag erdőségek kedvező feltételeket nyújtottak minden életformának. A kisebb nagyobb lápos mocsaras szűk völgyekkel körülvett dombok tetejéről a Sajó völgye,a Zempléni hegyek és a Tisza vonaláig belátható sík területet is ellenőrihetővé tették. A déli fekvésű napsütötte domboldalakon virágzó szőlő és gyümölcskultúra alakult ki. A dombok nyugati északnyugati oldalainak aljában, aminek az egykori vulkáni ömledékek málladéka a riolittufa a fő alkotója, a  pincék u.n.lyukak vájását is lehetővé tette. Ezek először lakhelyül majd később a bor tárolására is alkalmasnak bizonyultak

A községről illetve a vele szerves egységet alkotó Tapolcáról az első írásos emlékek a 13.sz-ból maradtak fenn. A Miskócz nemzetség birtokolta a területet és a Hejő forrásánál aVárhegy tövében egy apátságot is alapított.

Az apátságot a hegynek is nevet adó Szent Benedek Rend működtette, akik nemcsak a lélek gondozását hanem a szőlő és borkúltúrát is meghonosították. A tatár majd törökdúlás után a terület is a pusztulásnak indult. Az itt élők az adóterhek , a fellépő járványok miatt elhagyták a települést és lassan kihalttá vált. A terület  a 14.sz-tól királyi birtokká vált, majd a szendrői várhoz tartozott, később 17.sz-ban jelzálogként, a Rákóczi család lett a birtokosa. A 18.sz-ban, a Munkácsi püspökség megszervezése után, Mária-Terézia javadalomként a görög katolikus közösségnek ajándékozta a területet, a szomszédos Tapolcával együtt. A püspökség a hiányzó lakosság pótlására, illetve növelésére, szlovák, rutén telepeseket hozatott, ezek leszármazottai a mai napig is itt élnek a faluban, az idősebbek még a ruszin nyelv régies változatát is beszélik. A szőlő a bor és a  gyümölcstermelés ismét fellendült, a napfényes déli fekvésű dűlőkben a kitűnő minőséget adó szőlőfajták adták a Lengyelországba is eljutó borok alapanyagát, példa erre a ma is használatos dűlőnevek egyike a Lengyászó,-lengyelszó-, ahol  az  exportra szánt borszőlőt termelték. A 19.sz.közepén az amerikai kontinensről behozott szőlővel bekerült filoxéra fertőzés kipusztította az  itt honos fajtákat,amit a közben kifejlesztett oltási eljárás az oltványkészítés tudott csak csökkenteni,de a régi fénykorát már nem érte el. A 20.sz-ban a két világháború között valami megmozdult, az emberek ismét művelték az ősi szőlőket, a családi pincék szűknek bizonyultak, rengeteg új „lyukat” vájtak az eredeti pincék mellé, alá, fölé, ezzel létrehozták azt kusza állapotot, ami a mai napig jellemző. A tehetősebbek a lyukak elé borházakat kezdtek építtetni, megkezdődött a terletrendezés, amit a világháború ismét meggátolt. A háború utáni helyzet, a politikai döntések alapvetően megváltoztatták Görömböly státuszát, 1950-ben Miskolchoz csatolták, a lakosok és a falu elvesztették földjeiket, legelőket erdőket. Az államosítás majd az ujraprivatizáció megadta a  végső kegyelemdöfést a környéknek. A szőlőket feldarabolták vikendtelkeknek, a pincéket a néhai agyagbánya kubikgödréből -ma halastó-leszivárgó talajvíz valamint a kinőtt fák gyökerei rombolják. Az utóbbi években ismét megjelent egy új generáció akik megkezdték a pincék csinosítását újak építését. Ezt a folyamatot azonban nagyban gátolja a területek hovatartozása, a tulajdonviszonyok káosza. Példaként említve a közlekedési utakat ,egyik magántulajdon, másik önkormányzati vagy a néhai sziráki tsz kezelésében áll. A garóczai-felső sorhoz vezető út magántulajdonná vált, az utat egyszerűen eldózerolták. Az értékesebb régi pincék nagy része is telerakva szeméttel várja a feltámadást, ugyanis a gazdáik rokoni vagy öröklési problémái miatt eladhatatlan. A legégetőbb gondok közé tartozik az utak rendbetétele, a víz, szennyvíz bevezetése és a szemétszállítás.

Végezetül néhány adat a területről.  A  pincesorok közül a legnagyobb a Garócza-dűlőn lévő alsó-középső és felső-sorból álló történelmi pincesor, kb. 450 pincével. Nagyságrendben követi a János-Debri sor, kb.50 pincével, majd az Ág-hegyi kb. 30 pince, a Perzsák-dűlőben kb. 10 és végezetül a Mihályka-dűlőben kb. 10 pincével.

A leírást és a fotókat  Lénárt Tibor tagunknak köszönhetjük.

Honlapja itt nézhető meg.