A szőlőtermesztés történelme 1.

A szőlőtermesztés és a borkészítés több ezer évvel ezelőtt is ismert volt Földünk egyes kedvező éghajlati adottságokkal rendelkező területein. A szőlő- és a bortermelés története szinte egyidős az emberiség történetével.

„A bor története az emberiség története” tartja a mondás, s valóban, a palackba zárt napfény-t költők százai dicsőítették évszázadokon át, a magyar ember számára pedig különösen fontos volt, hiszen: „életében e világra fordulásától a koporsója rovásáig a bor mindenütt szerepelt. Hadas időkben és békességben, viadal előtt és után, győzelemkor és vereség után, bőjtben és mátkázó hétben, menyegzői lakodalmakon és torokon, borszűréskor és takaráskor, a sokadalmakon és vásárokon, az unszolás és a szerződés előtt és után bort ittak és egymást borral becsülték” - írta a jeles történész Takáts Sándor.

A szőlő a történelem előtti időkben

Milyen források utalnak a bor és az emberiség kapcsolatára a történelem előtti időkből? A legendák mutatják, hogy a szőlő és a bor már a történelem előtti időkbe is ismert volt. A mítoszok szerint: Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke, Bakkhosz ügyes borkereskedőből a bor istenévé lett, Dzsemsid perzsa sah - akit egyik háremhölgyének tiltott szerelme tett az édes méreg, a bor felfedezőjévé.

A Biblia is a kezdetektől említést tesz a szőlőről: Az ótestamentum tanusága szerint Noé neve összeforrott a borral is, Mózes felderítői hatalmas szőlőfürtöt hoztak az Ígéret Földjéről.

A szőlőtermesztés kezdetei

A szőlőtermesztés és a borkészítés őshazájának a Kaukázuson túli területek (Örményország, Azerbajdzsán és Irán) tekinthetők. Itt az ókori földművelő népek már az időszámítás kezdete előtt 4000 - 5000 évvel ismerték és termelték az apró bogyójú ligeti szőlő (Vitis silvertis) érdekesebb gyümölcsöt termő változatait. Két-három ezer éves termesztés eredményeként itt fejlődött ki a ligeti szőlőből a nagyobb fürtű és nagyobb bogyójú kerti szőlő (Vitis vinifera), amelynek nagyobb méretű és jellegzetes alakú magvai az i. e. II. évezred elejéről, közepéről származó ásatási leletek között a mai Azerbajdzsánban kerültek napvilágra.

A bor készítésének és tárolásának a fazekasművesség kialakulása vetette meg a technikai alapját. A kutatások szerint az első jelentősebb borkészítők az egyiptomiak voltak. Időszámításunk előtt több mint 3000 évvel Egyiptomban már nemcsak a szőlőt és a mustot, hanem a bort is ismerték. A fáraósírokban talált falfestmények hű képet adnak az ókori Egyiptom fejlett szőlő- és borkultútájáról.

Mezopotámiában fejlett borkultúra és borkereskedelem volt. Hamurabi i. e. 2100 körül törvényben bünteti a borhamisítókat. (Csak ami iránt nagy a kereslet, azt érdemes hamisítani)

Egyiptomból a szőlő- és bortermelés két úton haladt tovább nyugat felé. Az egyik út Észak-Afrika földközi-tengeri partvidékén vezetett Gibraltárig és innen tovább Spanyolország területére, a másik pedig Kisázsián át az égei-tengeri szigetekre és Görögországba, továbbá a Balkán északi területei Itália és Nyugat-Európa felé.

Az égei-tengeri szigeteken és Görögország területén a csaknem 4000 évvel ezelőtt kialakult szőlőkultúra a görög civilizációval együtt fejlődött.